Cikkek

Windows Áttelepítő: költözzünk Vistára!

kategória: Telepítés — forrás: PC World — dátum: 2008-04-08 — értékelés: 5.00Nyomtató

Tartalom

Bevezető

Adataink és beállításaink átpakolását XP-ről Vistára nyugodtan rábízhatjuk a Microsoft költöztetőjére. Költöztetőbrigád helyett varázslót kapunk, és még borravalót sem kér!

A Microsoftnak már korábban is voltak „költöztető” szoftverei, külön az átlagfelhasználóknak, és külön a rendszergazdáknak. Mégis a Vistához megjelent Áttelepítő nyújtja a legkényelmesebb és legegyszerűbb megoldást: pár kattintás, és a régi gépről az új gépre menthetünk el minden fontos adatot. Ráadásul még sok helyet sem foglalnak a korábbi adatok a költöztetés során! Tesztjeink folyamán egy 50 megabájt méretű adatcsomagot becsomagolt 30 kilobájtba! Ebben csak programbeállítások és általános kedvencek voltak, de a tömörítési arány mindenképpen meggyőző. Érdemes kipróbálni legalább egyszer, nem fogunk csalódni benne!

Adatmentés XP alatt

1. XP-s gépünkön a Vista telepítőlemez behelyezése és az összes futó program bezárása után, a megjelenő ablakban válasszuk a Fájlok és beállítások átvitele egy másik számítógépről pontot. Az első képen általános tájékoztatást kapunk az Áttelepítő működéséről.

 

2. A második lépésben választhatunk célt. Áttelepítő kábellel kevesen rendelkeznek, de ez a leggyorsabb megoldás akkor, ha két gép között szeretnénk lebonyolítani az átvitelt. Ennek hiányában döntenünk kell, hogy hálózatos áttelepítést, vagy médiára történő tárolást szeretnénk.

 

3. A hálózatos átvitelt választva újabb keresztúthoz érkezünk: a varázsló képes direkt kapcsolatot létrehozni két gép között a hálózaton keresztül. Ellenkező esetben egy hálózati mappát adunk majd meg. Ha csak egyszerű hálózati mentést szeretnénk, ez utóbbit válasszuk, de ha a vistás gép a hálózat tagja, az első lehetőség a jobb.

 

4. A közvetlen hálózati adatátvitelnél egy biztonsági kulcsra van szükségünk, hogy adataink ne keringjenek védtelenül a hálózaton. Ha már a másik gépen a varázslótól kértünk kulcsot, akkor azt megadhatjuk, de célszerű előbb készíteni egyet a forrásgépen. Ehhez válasszuk a második lehetőséget.

 

5. Az Áttelepítő automatikusan generál egy kulcsot; ezt érdemes egy papírra is feljegyezni, és a másik gépen megadni. Ezzel azonosítja magát majd a két rendszer. A kulcs felírása után nem léphetünk tovább, csak vissza, ahol be kell írnunk a kódot.

 

6. A kódot a varázsló is meg tudja adni helyettünk, de ha nem egyezne a papírra feljegyzettel, akkor írjuk be. A kulcs megadása után kezdődhet a szinkronizáció a két gép között, természetesen a Tovább gombra kattintással.

 

7. A csatlakozás felvételekor a két gép megpróbálja egymást megtalálni. Ha sikerül, elindul az áttelepítés. Amikor valamilyen kapcsolati probléma van, figyelmeztető ablakot kapunk. Ebben az esetben a hálózatos mód másik lehetőségét kell megpróbálni, a fájlba történő mentést. Ehhez vissza kell mennünk a varázsló második lépéséig!

 

8. Fájlalapú mentést több helyre is készíthetünk: DVD-íróra közvetlenül kiírhatjuk, továbbá hordozható médiára (például USB-kulcs), valamint hálózati meghajtóra is. Mindegyik lehetőség kézenfekvő, de mivel még nem tudjuk, mekkora lesz az elkészítendő állomány, ezért célszerű az utolsó lehetőséget választani.

 

 

9. A mentést mindenképpen egy külső helyre végezzük: ez lehet merevlemez, hordozható média vagy hálózati hely. Ez utóbbi talán gyorsabb elérést biztosít majd a későbbi visszaállításkor. Az állományt jelszóval is védhetjük, így személyes adataink nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe.

 

10. Ki kell választanunk, hogy milyen módon szeretnénk menteni adatainkat. Legegyszerűbb lenne az első kettő közül dönteni, de utána ki tudja, mi marad még a gépen, és mit visz át a varázsló. Ezért célszerű a Speciális beállításokat választanunk, mert mindig magában bízhat az ember.

 

11. Itt teljes részletességgel kijelölhetünk, hozzáadhatunk vagy törölhetünk fájlokat, mappákat és beállításokat a tökéletes összeállítás elkészítéséhez. A méret növekedését a jobb alsó sarokban követhetjük figyelemmel. Ez a méret a kicsomagolt állományokra vonatkozik. Nemcsak a saját profiljainkat, hanem másokét is elköltöztethetjük.

 

12. Elkezdődik a tömörítés, amely mérettől függően több percig is eltarthat. Az Áttelepítő egy tömörített fájlt készít, abban tárolja az összes kijelölt adatot. Ennek előnye, hogy könnyen mozgatható egyik helyről a másikra. A művelet végén olvashatjuk el a visszaállításhoz szükséges teendőket is.

 

Az adatok visszaállítása Vistán

1. Az adatok helyreállítását érdekes módon indíthatjuk: Vista alatt meg kell keresnünk a lementett állományt, majd duplán rákattintani. A rendszer felismeri, hogy egy csomagolt, beállításokat tartalmazó fájlról van szó, és lemez nélkül elindítja a szükséges varázslót.

 

2. Amennyiben nyitott programjaink vannak, a varázsló figyelmeztet bennünket, különben a beállítások helyreállítása nem sikerülne. A megjelenített alkalmazásokat egyetlen kattintással bezárhatjuk, ha feledékenyek lennénk. Ezután automatikusan megjelenik a következő lépés.

 

3. A profilnevek összehasonlítása következik. Ha korábban más név alatt történt a mentés, mint ami a Vista alatt jelenleg található, akkor ki kell jelölnünk a célfelhasználót. A Tovább gomb megnyomására alapos töprengésbe kezd a gép, valószínűleg a kicsomagolás miatt.

 

4. A gép hosszas töprengése után végre hozzáférünk az információkhoz: egy új ablakban tekinthetjük meg azokat. Ez csak egy áttekintő, ahol megnézhetjük, milyen komponensek kerülnek gépünkre. Itt már nem módosíthatunk a fájlon, csak meg kell nyomnunk az Átvitel gombot. Ezután kis türelemmel kell lennünk.

 

5. A művelet végeztével rövid összegzést kapunk arról, mi sikerült, és mi nem. Ha nagyobb részletességre vágyunk, csak meg kell nyomnunk a Minden megjelenítése, amely az átvitel részét képezte linket, és egy információs ablak bukkan elő.

 

6. Az információs ablakban fájlról fájlra elolvashatjuk, mi történt, melyik beállítást sikerült érvényre juttatni, és melyiket nem. Az áttekintés után bezárhatjuk az ablakokat, és máris felidéztük régi gépünk hangulatát – immár a Vistán.

A cikk publikálásáért köszönet a PC World-nek!