Cikkek

VMware a felhőkben

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-05-21 10:10:05

Május 19-én a VMware egynapos konferencia keretében mutatta be új generációs megoldását, a VMware vSphere 4-et, az Infrastructure utódját.

A szakmai nap sikerét jelzi, hogy mintegy 400 látogatót regisztráltak, a rendezvényhez kapcsolódó kiállítók között pedig ott volt az összes jelentősebb hardvergyártó, hazai fejlesztő és szoftvercég, amelyek a szekcióüléseken egy-egy virtualizációhoz kötődő részproblémával foglalkoztak nagyobb mélységben. A VMware sPhere 4-ről, amelyre a VMware úgy tekint, mint a virtualizáció kiterjesztésére a cloud computing világába, Marek Swierad, a VMware Kelet-Európáért felelős szenior regionális menedzsere beszélt. Mint elmondta, a gazdasági válság ellenére tavaly a virtualizációs technológiák jó évet zártak. Sőt a VMware Kelet-Európában komoly személyi fejlesztésekbe kezd, hogy az érdeklődőket megfelelően ki tudja szolgálni.

A virtualizált gépeket eddig is lehetett költöztetni egyik gazdagépről a másikra, de az valamilyen szinten emberi beavatkozást igényelt. A számítási felhőknél azonban a virtuális gépek automatikusan és rugalmasan költöznek gazdagépről gazdagépre, leállnak, elindulnak - szükség szerint. Az alkalmazások elérhetők lesznek, optimálisan használják ki az erőforrásokat - a felhasználónak gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy egy alkalmazás melyik gazdagépről szolgálja ki. Ezzel rugalmasabbá válik az erőforrások felhasználása: ha egy alkalmazás komolyabb erőforrásokat kíván, akkor mellőle ideiglenesen elköltözik a többi virtuális gép, vagy az maga költözik egy erősebb gépre. Amikor nincs terhelés, akkor az alkalmazásokat össze lehet költöztetni, és a feleslegessé váló kiszolgálókat kikapcsolni - ezzel komoly energiát lehet megtakarítani.

A régiós vezető szerint a cloud computing kínálta előnyök nem csak műszaki jellegűek. Sokkal egyszerűbbé teszik az informatika mint szolgáltatás forma megvalósítását: processzoridőt, számítási kapacitást lehet bérbe adni, szerverek bérleti díját lehet a használat arányában fizetni.

Sárándi Attila, a Mol Nyrt. szakértője a virtualizáció kapcsán szerzett tapasztalatairól beszélt. Kiemelte például, hogy a hatékony kihasználásnak köszönhetően annyi elektromos áramot takarítanak meg, amelynek árából fedezik a licencdíjat...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek