Cikkek

Szerény első negyedévet zárt a Pannon

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-05-06 12:10:06

A Pannon a tavalyinál valamivel kisebb első negyedéves bevételről és eredményről számolt be, amit a gazdasági környezetet figyelembe véve elfogadhatónak tart.

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 43,3 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 44,9 milliárd forinttal. A társaság kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye 725 millió forinttal 18,3 milliárdra csökkent. A Pannon adatai szerint a cégnek az első negyedév végén majdnem 3 millió 600 ezer előfizetője volt, ami körülbelül 200 ezerrel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az előző negyedévhez képest 137 ezerrel csökkent az előfizetések száma. A csökkenés főleg a kártyás szegmensre volt jellemző, így a távközlési vállalat idei első negyedéves, 33,4 százalékos piaci részesedése is 0,6 százalékponttal elmaradt a tavalyi negyedik negyedévestől.

Az első három hónap működési eredménye 13 milliárd forintot tett ki, ami 600 milliós csökkenés a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. A számlás ügyfelek aránya 43,5 százalék volt a Pannonon belül, az egy előfizetőre jutó átlagos havi költés pedig 3 771 forint volt az idei első negyedévben, vagyis 386 forinttal kevesebb, mint 2008 első három hónapjában. A társaság március végi részesedése 24,6 százalékos volt a mobilinternet-piacion.

A Pannon az árbevétel csökkenését elsősorban azzal magyarázza, hogy a hívásvégződtetési díjak 2009. januári csökkentése után visszaesett az összekapcsolási díjakból származó bevétel. Csökkent a vállalat készülék-árbevétele is, ugyanakkor enyhén visszaesett a hangalapú lakossági szolgáltatások forgalma. Mindezt csak részben ellensúlyozta a mobil internetes forgalom növekedése.

A cég közleménye szerint Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója úgy gondolja, hogy a jelenlegi pénzügyi makrogazdasági környezetet tekintve ezek az eredmények jónak mondhatók...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek