Cikkek

Sokba került a Qualcomm szabadalmi vitája

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-04-27 12:10:08

A Microsoft-TomTom csörte után újabb szabadalomsértési ügyben született megállapodás. A Qualcomm közel 900 millió dollárt fizet a Broadcomnak.

A chipgyártó Broadcom 2005-ben perelte be konkurensét, a Qualcommot szabadalmai megsértése miatt. Utóbbi vasárnap jelentette be, hogy megegegyeztek az ügyben, és négy év alatt 891 millió dollárt fizet a Broadcomnak, ebből 200 milliót a június 30-án záruló negyedévben. Két évvel ezelőtt a Qualcomm már fizetett 19,6 millió dollár kártérítést, miután egy bíróság megállapította, hogy megsértette a Broadcom három szabadalmát.

A mostani megállapodás révén a Broadcom minden beadványát visszavonja, beleértve az Európai Bizottságnak és a Dél-Koreai Versenyhivatalnak benyújtott keresetét. Ugyanakkor a megállapodás nem jelenti automatikusan azt, hogy a koreai és az európai hatóságok megszüntetik eljárásukat a Qualcommal szemben. Donald Rosenberg, a Qualcomm vezető jogásza a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a vállalat azért döntött a megegyezés mellett, mert a perköltségek egyre nőttek és nem látszott, hogy az ügy belátható időn belül lezárul...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek