Cikkek

Román, koreai és brazil siker az Imagine Cupon

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-07-10 13:10:04

Képzelj el egy világot, ahol a technológia segít a jelen legnagyobb problémáinak megoldásában - ez volt a Microsoft Imagine Cup 2009-es felhívása.

A 2009-es Imagine Cupon induló diákoknak választ keresniük az ENSZ nyolc kitűzött millenniumi célják egyikére - beleértve például a szegénység vagy a HIV/AIDS terjedésének csökkentését. A hetedik éve megrendezett versenyre ezúttal 100 országból több mint 300 ezren jelentkeztek, a győztesek között pedig 25 ezer dollárt osztottak szét. Magyarországot ebben az évben két kategóriában is képviselték fiatal fejlesztők: a szoftverdizájn kategóriában a BitWelders csapata utazhatott Egyiptomba, míg az IT Challenge kategóriában Sárközi Roland jutott bemutatkozási lehetőséghez.

A négyfős BitWelders - Árvai Zoltán, Fogarasy Tamás, Kóródi Balázs és Pétercsák Richárd - egy humanitárius projektet készített Moholo néven. Egy olyan weboldalt alkottak meg, melynek célja, hogy megkönnyítsék az afrikai országok felzárkóztatását a nyugati világhoz. Az Imagine Cup blogja szerint a BitWelders nem jutott a döntő második fordulójába, de Sárközi Roland igen; a végjátékban sajnos ő sem ért el dobogós helyet.


Győztesek
A román Sytech csapat győzött a szoftvertervezés kategóriában, a dél-koreai Wafree nyerte a beágyazott fejlesztést, míg a brazilok LEVV It nevű együttese aratta le a babérokat a játékfejlesztés területén. Robotikában a cseh Lukas Peruska lett az első, az IT Challange kategóriában a román Cosmin Ilie, Mush Upban az amerikai CURIOS nyert. Fotó kategóriában a horvát Voodoo Delirium csapat, kisfilm kategóriában a brit Fulham Four, dizájn kategóriában pedig a brazil Willburn csapat vitte el a fődíjat.

A szoftvertevezés kategóriában győztes román csapat projektje, az UpCity egy olyan program, ami kapcsolatot teremt kormányzati szervek és városok között a lakosság legszélesebb körű bevonásával. Az UpCityt a csapattagok lakhelyére, Iasiba tervezték, de azt remélik, hogy más városokban is elterjed...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek