Cikkek

A Motorola perel, a Microsoft már nyert

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2008-07-21 12:46:21

A Motorola üzleti titkait félti átigazolt vezetőjétől, a MS volt alkalmazottja egyszerűen csak elsikkasztott egymillió dollárt.

Michael Fenger februárban távozott a Motorolától, ahol addig a mobileszközök terjesztéséért felelt az európai, afrikai és közel-keleti régióban. A vállalat szerint Fenger több millió dollár értékű juttatást kapott készpénz, részvények és részvényopciók formájában - ennek feltételeként beleegyezett, hogy két éven belül nem igazol át a Motorola egyik versenytársához sem. Március 31-én, vagyis távozása után alig egy hónappal a volt EMEA-vezető mégis munkába állt az Apple iPhone-divíziójánál - ráadásul a globális értékesítésért felelős elnökhelyettesként magával vitt két másik Motorola-alkalmazottat is, akik volt munkaadójuk szerint szintén üzleti titkok és fontos ügyfélkapcsolati információk birtokában voltak.

A Motorola a múlt héten fordult a bírósághoz, és a juttatások visszafizetésén, valamint a kártérítésen kívül azt is követeli, hogy volt alkalmazottját két évre tiltsák el az Apple-nél való munkavégzéstől. Az Apple szóvivője egyelőre nem kommentálta a Motorola keresetét, Fengert pedig egyáltalán nem sikerült elérni, hogy nyilatkozzon az esetről.

A Microsoft pénteken már az ítélethirdetésen is túlesett abban a perben, amelyet egy volt munkatársa ellen indított. Carolyn Gudmundsont a 2000 és 2004 közötti időszakban elkövetett csalásokban találták bűnösnek, amiért 22 havi börtönre és 923 641 dolláros kártérítés megfizetésére ítélték. Gudmundson a microsoftos domainek kezeléséért volt felelős, és hamis regisztrációs díjakkal egymillió dollárral károsította meg a vállalatot - a büntetéssel állítólag nem járt rosszul, mert az ellene felhozott vádak akár 20 évet is érhettek volna.

A hírek szerint Gudmundson érintett volt abban az 1999-es, karácsonyi Hotmail-fiaskóban is, amelynek során a szolgáltatás egy időre gyakorlatilag lebénult, mivel nem fizették be a Passport...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek