Cikkek

Modellalapú folyamatok

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2008-07-08 20:45:17

Az IDS Scheer szerint a jövőben a folyamatlogikát nem a szoftverkód, hanem a végrehajtás alapjául szolgáló folyamatmodell fogja tartalmazni. Videó.

Wolfram Jost, a saarbrückeni BPM-szakértő cég technológiai igazgatója a Berlinben megrendezett ARIS ProcessWorld & User Day Europe 2008 konferencián válaszolt a legújabb fejlesztésekre és a terület jövőjét formáló trendekre vonatkozó kérdéseinkre. Az IDS Scheer idén az üzleti teljesítmény növelését állította az előadások középpontjába. Két olyan terméket jelentett be, amelyet partnereivel, a Microsofttal és a BMC-vel közösen fejlesztettek. Ezek a már elérhető megoldások mellett az előadók olyan termékekről is beszámoltak, amelyek még a fejlesztés szakaszában vannak, és az év végén, illetve a jövő év elején válnak elérhetővé.

Wolfram Jost: Az SAP-val évtizedes múltra visszatekintő partnerkapcsolatot ápolunk, míg az Oracle-lel és az IBM-mel több mint két éve kezdtük a szorosabb együttműködést. Stratégiánknak ekkor vált fontos elemévé, hogy az ARIS Platformot a piac valamennyi meghatározó middleware megoldásával integráljuk. Ezt fontosnak tartjuk, mert ügyfeleink heterogén informatikai környezetben kezelik folyamataikat, amelyeket gyakran több különböző alkalmazás támogat. Partnereink sorából egyedül a Microsoft hiányzott egy évvel ezelőttig. Az akkor megkezdett együttműködésünk eredményeként jelenthettük be idei konferenciánkon a BizTalk Serverrel kialakított integrációt. Ügyfeleink így ma már ARIS-ban megtervezett folyamataikat mind a négy fő middleware környezetben implementálni tudják, így BPM platformunkon nagyobb megtérülést érhetnek el.

A BMC-vel megvalósított együttműködésünk eredményeként az IT-erőforrások menedzsmentjét összekapcsoltuk az üzleti folyamatok kezelésével. A felhasználó ennek köszönhetően könnyen áttekintheti, hogy egy erőforrás - szerver, kliens gép, hálózati eszköz, alkalmazás stb. - kiesése milyen hatással van az üzleti folyamatokra.

Computerworld: A Microsofttal és a BMC-vel közösen fejlesztett megoldások mostantól elérhetők. Mellettük három olyan új terméket is ismertettek a konferencián, amelyek az év hátralevő részében, illetve tavaszra kerülnek piacra. Kezdjük a saját fejlesztésű folyamat-motorral, amelyet az IT-irányítással összefüggő folyamatok implementálásához készítettek. Miért tartották szükségesnek egy saját motor létrehozását, és miként pozicionálják azt?

WJ: Ügyfeleink az utóbbi években a működéssel összefüggő folyamataik optimalizálására összpontosítottak, és a piacon elérhető motorok is jellemzően ezeket a folyamatokat támogatják. Azonban az IT-irányítás folyamatai - például a vállalatirányítási rendszerek bevezetésével vagy a törvényeknek megfelelő működés biztosításával összefüggő folyamatok - is kellő támogatást igényelnek az implementáció és a felügyelet tekintetében. Mivel a szervezetek ARIS Platformunkat használják az IT-irányítás folyamatainak tervezésére, modellezésére és közzétételére, logikus lépésnek tartjuk, hogy ezt a támogatást egy speciális folyamatmotorral tegyük hathatósabbá. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól versenyezni fogunk partnereinkkel ezen a téren, megoldásunk csupán egy új integrációs réteget kínál az IT-irányítás hatékonyabb megvalósítása érdekében.

CW: A másik újszerű termék, amellyel szintén piacra lépnek a közeljövőben, egy memóriába települő adatbázis. Milyen igény hívta életre ezt a fejlesztést?

WJ: A memóriába települő adatbázis-modulok egyik jellemző alkalmazási területe az üzleti intelligencia megoldásoké, ahol az egyre nagyobb adatmennyiségek feldolgozásához szükséges teljesítmény biztosításában jutnak szerephez. A folyamatok mérésére, elemzésére és optimalizálására szolgáló ARIS Performance Manager termékünk is ebbe a kategóriába tartozik. Ennek futtatásában az általunk fejlesztett adatbázist használva 10-20-szoros teljesítménynövekedést értünk el, akár a kezelt adatmennyiség hasonló arányú növekedése mellett is.

CW: Miért nem választottak erre a célra egy piacon levő adatbázis-kezelőt?

WJ: Ez a piac nem olyan fejlett, mint a hagyományos adatbázis-kezelőké, nincs olyan szállító, amely szabványos, kiforrott megoldást kínálna. Ugyanakkor nem szerettünk volna további két-három évet várni, amíg valaki elkészíti ezt. Ezért saját adatbázis-kezelő kifejlesztése mellett döntöttünk, és így a rá épülő megoldásunkat már a 2009-es CeBIT-en bemutathatjuk.

CW: Harmadik készülő termékük is adatbázis-vonatkozású, az SAP rendszerének egyik eleméhez kínálja az integráció lehetőségét ARIS-felhasználóknak.

WJ: Az SAP számos moduljával megvalósítottunk már adatkapcsolatot, ezek körét most kiterjesztjük az Enterprise Service Repositoryra is. Az integrációnak köszönhetően a vállalatok könnyebben áttekinthetik majd az IT környezetükben kialakított szolgáltatások és üzleti folyamatok viszonyát. Mindez nagy segítséget jelent majd azoknak a szervezeteknek, amelyek a monolitikus alkalmazások használatáról a szolgáltatásorientált modellre kívánnak átállni.

CW: A konferencián tartott előadásában Scheer professzor úgy fogalmazott, hogy a BPM jövőjét a modellalapú folyamatok fogják meghatározni. Hogyan definiálják ezt a kategóriát, és milyen szerepet szánnak az ARIS Platform meglévő, illetve fejlesztés alatt álló eszközeinek a modellalapú folyamatok kialakításában, bevezetésében és menedzselésében?

WJ: A múltban az üzleti folyamatok implicitek voltak, azaz a szállítók belekódolták őket alkalmazásaikba, például az ERP rendszerekbe. A szoftverben rögzített folyamatok megváltoztatása ennélfogva kódírást, fejlesztő közreműködését feltételezte, ami időigényessé és drágává tette ezt a beavatkozást...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek