Cikkek

Microsoft: elbocsátás 2.0

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-05-06 11:10:05

Aznap, amikor a Microsoft publikussá tette Windows 7 kiadásra jelölt változatát, a vállalat azt is bejelentette, hogy folytatja a januárban elkezdett létszámleépítést.

A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer az alkalmazottaknak május 5-én elküldött e-mailben jelentette be, hogy folytatódik a januárban megkezdett, ötezer főt érintő elbocsátás. Áprilisig a cég körülbelül 1400 pozíciót szüntetett meg. A Microsoft a 2009 első három hónapjában elért üzleti eredményének közzétételekor nem beszélt további leépítésről, igaz, azt sem állította, hogy a januárban megkezdett folyamatot leállította volna. Ballmer arra is kitért, hogy az elbocsátások a Microsoft teljes munkaerőbázisát érintik világszerte.

- A tervezett, ötezer főt érintő leépítések zömét 2010 júniusáig befejezzük. Szeretnénk mielőbb túl lenni ezen a folyamaton, hogy válaszoljunk az üzleti alegységeinktől és alkalmazottainktól érkező visszajelzésekre, melyek szerint fontos lenne a bizonytalanság megszüntetése a döntéshozatal szempontjából - írja a Microsoft vezérigazgatója. A levélben Ballmer világossá tette, hogy újabb leépítések is várhatók:

- Ahogy haladunk előre, folytatjuk a gazdasági visszaesés cégünkre gyakorolt hatásainak elemzését, és ha szükséges, további beavatkozásokat végzünk a költségstruktúrában, beleértve a további elbocsátásokat is...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek