Cikkek

Az Intel nem kér a Vistából

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2008-06-30 13:43:03

A Microsofttal hagyományosan jó kapcsolatban lévő Intel úgy döntött, hogy a saját PC-in futó Windows XP-t nem cseréli Vistára.

A New York Times értesülései szerint XP marad a chipgyártó 80 ezer alkalmazottjának gépén. A lap forrása az Intel és a Microsoft "érzékeny kapcsolatára" hivatkozva névtelenséget kért, de sietett leszögezni: a döntés alapja nem az, hogy alkalmatlannak találták volna a Vistát, egyszerűen csak nem érzik úgy, hogy bármi is a sürgős átállás mellett szólna. Az Intel elhatározását természetesen még nem tekinthetjük véglegesnek, ám abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy a két vállalat az ősidőktől fogva együttműködik hardver- és szoftvertermékeinek összehangolásán - a PC-iparban nem véletlenül nevezik őket többen is Wintelnek.

A Gartner szerint a Windows új változatait a mindenkori vállalati felhasználók 30 százaléka átugorja, vagyis a frissítéssel megvárja az eggyel későbbi kiadást, ez a szám azonban a Vista esetében magasabb. A tartózkodás elsősorban abból fakad, hogy az ügyfeleket nem sikerült meggyőzni: akár technikailag, akár anyagilag jobban járnának a Vistával, mint az XP-vel. A Microsoft adatai szerint az új OS-t eddig 140 millió példányban telepítették világszerte, azonban főleg olyan otthoni és kisvállalati felhasználókról van szó, akik új számítógép vásárlásakor egyszerűen csak hazavitték a géppel együtt az arra telepített Vistát.

A Microsoft a Vista vegyes megítélése és az XP megmentését célzó petíciók ellenére is tartja magát a korábbi operációs rendszer kivezetésének ütemezéséhez: hétfőn leállítja az XP szállítását a viszonteladók és a számítógépgyártók felé...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek