Cikkek

Elhagyja a Sunt a MySQL két vezetője

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-02-09 11:10:04

Monty Widenius, a MySQL társalapítója után Marten Mickos, a szoftvercég korábbi vezérigazgatója is távozik a Suntól.

Martin Mickos (képünkön), akinek cégét a tavaly egymilliárd dollárért vásárolta meg a Sun, elhagyja a vállalatot, mivel megszüntetik pozícióját. A Sun részéről Dana Lengkeek szóvivő jelentette be, összeolvasztották a MySQL csoportot egy másik szoftverdivízióval, és az új formáció élére másik vezetőt neveztek ki. A Reuters beszámolója szerint Mickos egyelőre nem volt elérhető, hogy kommentálja a döntést, de a Sun közleménye kitér rá, hogy személyes okokból távozik a cégtől. A MySQL alapítója, Michael "Monty" Widenius, az egyik legnagyobb becsben álló nyílt forrású szoftverfejlesztő még csütörtökön írta meg személyes blogjában, hogy otthagyja a Sunt. Azóta arról is beszámolt, hogy Mickosszal együtt azért távozik a cégtől, mert különbözik a véleményük a nyílt forráskódú adatbázis fejlesztésével kapcsolatban attól, amit a Sun vezetése képvisel.

A Cross Research elemzője, Shannon Cross szerint a Sun vékony vonalon egyensúlyoz a nyílt forráskódú fejlesztés és a kereskedelmi szoftverek közt: a cég pénzt próbál csinálni a nyílt forráskódból, miközben több mindent szeretne irányítani, mint amit az open source közösség még jó szemmel nézne. A MySQL adatbázist egyébként széles körben használják a weblapok működtetéséhez, beleértve néhányat a világ legnagyobb oldalai közül. A Sun arra is használja a MySQL-t, hogy promotálja üzleti számítógépeit, és a szoftvert az értékesített hardverhez mellékeli...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek