Cikkek

Egységesek lesznek a mobiltöltők

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-02-18 12:10:04

A legnagyobb európai szolgáltatók és mobiltelefongyártók megállapodtak, hogy a 2012-ig egységesítik a mobiltelefon-töltőket. Használt töltőkből jelenleg évente 51 ezer tonna szemét keletkezik.

A 17 meghatározó szolgáltatót és mobiltelefon-gyártót tömörítő GSM Association kedden Barcelonában bejelentette, hogy 2012-ig egységesítik a legtöbb mobiltelefon töltőjét, azaz egy töltővel bármelyik típusú készüléket fel lehet majd tölteni. A szabványos töltők micro USB-s csatlakozóval rendelkeznek majd, és a jelenlegihez képest feleannyi áramot fogyasztanak majd. A lépés jelentősen csökkenti majd a környezeti terhelést, a használt töltőkből jelenleg ugyanis évente 51 ezer tonna szemét keletkezik évente a GSM Association szerint. A kezdeményezéshez olyan vállalatok csatlakoztak, mint az AT&T, Motorola, Nokia, Samsung Electronics, Sony Ericsson, Deutsche Telekom és Vodafone.

- A mobil iparágnak kiemelkedő szerepe van a környezetvédelmi kérdések kezelésében. A most bejelentett program fontos lépést jelent ahhoz is, hogy jelentős erőforrásokat takaríthassanak meg a gyártók, miközben a felhasználók élete is egyszerűbb lesz - fogalmazott Rob Conway, a GSM Association vezetője.

Marco Caputo, az Európai Parlament olasz képviselője az Associated Press hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy üdvözlendő az iparági csoport kezdeményezése, de jogszabályba kellene foglalni minél hamarabb, hogy néhány éven belül valóban megvalósuljon az egységesítés...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek