Cikkek

A Sun folytatja a leépítéseket

kategória: Hírek — forrás: Computerworld — dátum: 2009-03-31 11:10:04

Másfél ezer embert bocsát el a Sun Microsystems a tavaly bejelentett átszervezési terv keretében. A vállalat áttérne a közvetett értékesítési modellre.

A Sun tavaly novemberben közölte, hogy 15-18 százalékos leépítést hajt végre, amitől 700-800 millió dolláros költségcsökkentést remélnek. A vállalat idén januárban bejelentette, hogy 1300 embert elbocsátottak, és hétfőn megerősítették, hogy újabb 1500 fős leépítést hajtanak végre, még ezen a héten. A Sun azt is közölte, hogy a leépítések minden szintet érintenek, beleértve alelnököket és igazgatókat. Egy pénzügyi elemző cég becslései szerint az elbocsátások 25-50 százaléka az értékesítési csoportot érintené, ami azt jelentené, hogy a cég a továbbiakban inkább viszonteladókon keresztül végezné az értékesítést. A Sun szerint ez az arány sokkal alacsonyabb, de nem közöltek pontos számokat.

Ugyanakkor tavaly nyáron a vállalat egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a Sun tervei szerint az Egyesült Államokban a nagyvállalati ügyfeleket kivéve minden szektorban áttérnek a közvetett értékesítési modellre, ami szintén az értékesítési csoport csökkentésének tervére utal...

A cikk folytatásához kattints ide!

Korábbi hírek